2010. június 30., szerda

spanyol vs. portugál

spanyolország vs. portugália
1:0
tnyertek a spanyolok.. kár, pedig én a portugáloknak szurkoltam. mindenesetre szép meccs volt...
és képzeljétek, a németország-argentína meccset nem tudom majd végignézni, mert fél hatkor gyülekezünk angliába menetre, és annak meg háromnegyed hatkor van vége :S segíííítség

2010. június 29., kedd

hazaértem

ma értem haza táborból. Rengeteget túráztunk, a lábam fáj, csuklóm fáj, és éjjel is csak 4ésfél órát aludtam, ami a 10-hez képest egy pöppet kevés.

ettől függetlenül nagyon jó volt. De tényleg. Csak most egyszerűen nem vagyok képes boldog lenni. Eszembe jutott két ember is, akinek nem telt valami jól ez egy egy hét.

az egyikük barátnőm.. szakított tegnap este a barátjával. Régen az illető srácot egy nagy bunkónak tartottam, de az utóbbi három hónapban jófej volt..a srác baja az volt, hogy a barátnőm nem akarta megcsókolni, merthogy fél.. mondjunk, én ezt kétlem, lehetetlen, hogy emiatt szakítsanak... szerintem a lány amúgy sem szerette a srácot.

a másik illetőt annyira nem ismerem, mert másik suliba jár.. de a pasit igen. Farok-kapitánynak szoktuk hívni mostanában, persze a háta mögött.. van is miért. kábé hetente váltogatja a barátnőijeit... nem normális. Most is végig kellett nézni, ahogy bunkó módon kidob valakit (értsd: még csak nemis szakít, hanem egészen egyszerűen a lány osztálytársaival üvegezik..., aztán összejön valaki mással. 2 nap után már a rózsán nem volt melltartó /a rózsa az újabbik lány/. 14 évesen. egy táborban. és ráadásul egész buszúton előttünk ültek, és smároltak, én meg hallgathattam a cuppogásokat. fantasztikus volt, mitne mondjak.

oké, befejezem. körülnézek a neten: mit vigyél magaddal, ha külföldre mész nyaralni?
upsz, ez egy pöppet hosszú lett.. megszállt az ihlet
bocsi
ilyentöbbetnemlesz

pápá

2010. június 22., kedd

holnap vándor

ezerbocsii, hogy tegnap nem alkottam semmi bejegyzésfélét, és egy ideig még hanyagolnotok is kell társaságomat, mert holnap reggel megyek vándortáááborba :D már nagyon várom
teli kellett pakolnom egy hátizsákot, ami üresen nagyon naagynak tűnt, de így, tele már nem is annyira hatalmas.. és még kellenek bele a cipők. elég érdekes egy tábor lesz, de lesz elég emberke, akivel megleszel, úgyhogy talántalán jól fogom érezni magam.. hamegnem, viszek könyvet :P
folytatnom kell a pakolást, valószínűleg most egészen jövő keddig nem írok egy szót se, addig is mindenkinek szééép hetet kívánok.
nézzetek vébét, helyettem is.. :D

puszii

2010. június 20., vasárnap

a csaj nem jár egyedül

filmet nézek.. címe a címben van :D
 nagyon jó, kifejezetten ez a szappanopera típus, amiben semmi sem valóságos.. de szórakoztató nézni, még ha mélyebb értelme nincs is.
xD

2010. június 19., szombat

i'm not myself tonight

nagyon durva a klip, de a szám annál jobb... egyszerűen csúcs :D
íme az újfajta christina aguilera..

mindjárt ebéd


ma kivételesen tízig aludtam.. pedig általában már a kilenc is különlegesnek számít. de most valahogy jólesett aludnii.. valami hülyeséget álmodtam, de már a részletekre nem emlékszem.. xD
nemsokára kész az ebéd, finom paprikás krumpli benne sajtos virslivel. már az egész lakásban érezni az illatát.. nyamm
délután el kell mennem O.-val a tescoba, pénzt rakni a telefonomra. alig 4 hét alatt lement 3500 Ft.. az azért sok. meg jövő szerdán vándortábor, és nekem még nincsen olyan bazi nagy túrázós hátizsákom, olyat is kell addig venni.

este viva chart show, végre meg tudom majd nézni.. ♥

2010. június 18., péntek

apró kívánságok

avagy jelenleg mire vágyom
  • menni már angliába -- már csak 15-öt kell aludni!
  • enni valami szuperédeset -- de figyelni kell a külsőre, és azzal csak a bőrömnek meg az alakomnak teszek rosszat. a szívemnek meg jót
  • ha már szuperédeset eszek, akkor lemenni futni -- valami jó hosszú távot, 10 kilométer jót tenne
  • megtanulni rendesen angolul
  • igazi barátnőt, akivel TÉNYLEG minden tökéletes
  • pasit. nem B -t, hanem olyan igazi nekem valót.. de sajna nincs sok ilyen srác..meg a szerelmet nem lehet ennyire akarni, majdcsak jön..
  • strandolni -- 18 napja megy a nyár, és én még csak 2-szer voltam strandon emiatt a hülye idő miatt
  • ne írjak ilyen listákat, mert az égvilágon semmi értelme, és csak magamat idegesítem fel, hogy mennyi mindent kell még megcsinálnom
  • s ami a legfontosabb: hajvasalót, hogy egyenes legyen a hajam!
PS: lefeküdni aludni. ennek most neki is állok

vesztett németország

vesztettek.. a szerbek 1:0-ra megverte őket.. húúú, hogy én milyen ideges voltam a szerbek góljától kezdve. húúú
hülye szerbek. el kell menni dél-afrikába, aztán kinyírni az egsz csapatot, meg mindenkit, akik képesek megverni a németeket.

♥ németország♥

2010. június 17., csütörtök

#5

holnap jön barátnőm, A. ide hozzánk. ha jól tudom xD
remélem velenem fogunk annyit őrültködni, mint G-vel, talán nyugisabb csajszi, és mondjuk kidíszíthetem a körmét ^^ szívesen megcsinálnám

körülnézek nezaházik terén. ha most megírok egynegyedet, akkor holnap estére megleszek egy egésszel talán. reméljük.
most megyek, tudom, hogy mindig csak ilyen rövideket postolok, de egyszerűen ha hosszút írnék, minden kijönne belőlem, ami meg nem helyes. meg kell tanulni féken tartani magamat.

PS: beszélek P.-vel az osztálytársammal. most összejött E.-vel (megint), és éppen a pasi/nőügyeket tárgyaljuk... elég fura, nem? :D

homérosz és a homokosok

honfoglalóztam
van, aki szerint a balaton 2 méter mély...
közben megy Adan Lambert For your entertainment, mindig elcsodálkozok, hogy egy ilyen jó hangú pasinak miért kell melegnek lennie. no nem mintha elítélném őket, de azért az ember mégis kicsit irtózik tőlük.. kivétel persze GaGa.
megyek, olvasok egy kicsit, mert kötelező az Odüsszeia, és én még csak az első 7 oldalt olvastam el. rémes is. terrible horrible. szegény Homérosz, ha ő ilyet írt..
visszatérve a homoszexualitáshoz. Igaz, konkrétan nem mondom, hogy attó, hogy valaki homo, még nem lehet jó fej, de azért nézzétek csak meg azt a képet, s utána gondolkozzatok el..




viva coomet

ma van a 2010-es viva comet.. 10. évforduló
nem szavaztam, de remélem lola vagy barbee nyeri a legjobb női előadót. legjobb barbee lenne, de lola a népszerűbb
a legjobb klip úgyis a két malac lesz... a bravo otton is az volt.
bár ki tudja, bármi lehet még..

2010. június 16., szerda

Make me wanna die


nagyon szeretem a csajszit.. kicsit vadóc igaz, ebben a számban, de a ruhája meg a haja... egyszerűen naggggyon jó :D taylor momsen ♥

estefelé

frunak marha jó a regénye, bár szerintem feleseleges írni ennyi idősen... de belőle azért lesz valami
unatkozok, holnap majd alkotok valamit, most nincs hozzá kedvem
megyek meccset nézni